Translate

2014. augusztus 22., péntek

Új dijázne a blogra álá Malya! höjj!

Jaaaaaa bizony új külső, mivel új évszak jön nem sokára. Sajnos -_-"
De mindegy legalább új fejléc lehet xD Na van pár lehetőség:
1.
2.
3.
Melyik tetszik nektek? Nekem az első kettő. :)

2014. augusztus 19., kedd

Következő hét Horvátország!!

Következő héten Horvátországba megyek a családommal. Addig a blog a drága Hachi kezében lesz xD Amíg még itthon vagyok próbálok sokat posztolgatni a blogon és a facebookon is. Az utóbbi időben lehet nem voltunk túl aktívak, ennek következtében a nézettség is csökkent. De igyekszünk minél keményebben dolgozni. Elnézést!
A tervem az hogy mivel a barátom nem jöhet velünk, mivel új suliba megy és a nyaralás a suli kezdéssel egybe esik. Szóval úgy terveztem hogy minden nap csinálok neki egy élmény beszámolót. :) Mivel a blogra is gondoltam, így egy össze állítást hozok majd a ide is :)

Tulajdon képen minden lány ha nyaralni megy azt gondolja először: FOGYNOM KELL!
Meg is néztem mennyi időm van xD Tipikus én aki betáblázza magát. De amit láttam!!!

Egy hetem maradt mindenre!!!

Kövér maradok!!

Mit is tehetnék mint az őrült nekiálltam edzeni és nem zabálni mint egy hülye xD


Na jól van lenyugodtam, a következő fázis úgy is az lesz hogy leszarom és zabálok. Majd legörgetnek a strandra -.-"

2014. augusztus 17., vasárnap

A hét zenéi 2014.33.hét

A hetem jó volt, és boldog. Főleg most ♥

SiM - KiLLiNG ME

 

Ryo - Fantastic Baby 

 

Bang Yong Guk & ZELO - Never Give Up 

 

Nagi Yanagi - Zeotrope 

 

Depresszió - Csak a zene 

 

RÓMEÓ VÉRZIK - Kalózhajó*

 

Escape the Fate - This War Is Ours*

 

Ill Nino - This Time's For Real*

 

Copy Con - Mondd ki a szót*

 

Alvin és a mókusok - A hattyúk taván 

 

Mudvayne - Happy? 

 

Disturbed - The Nigh*

 

2014. augusztus 15., péntek

World of Warcraft - Warlords of Draenor előzetes magyarul

Végre tegnap megjelent nekünk egyszerű halandóknak is a WOD, a WOW új kiegészítője. (Ugyan is tegnap a bátyám kioktatott hogy ő mint WOW isten xD látta már xD)
Na egészségetekre!

Terjeszkedés a Bloggal

Nos több nézettséget akarunk és több követőt. Eddig kettő van abból az egyik a Hachi xD Vicces

Gondolkodtunk a lányokkal hogy hogyan kéne híresztelni ingyen a blogot. Jelentkeztem blogmegosztó csoportokba, meg is osztottam a blogot bennük. Egy kedves lány felajánlotta hogy kiteszi a blogom az oldalára...és ezt köszönöm is neki. Vissza is kapja.: http://hipsterlandforever.blogspot.hu/

Nos ezután támadt egy remek ötlete Hachinak: Xiaolongimnida. Írtunk is neki hogy örülnénk ha segítene, de hát amit vissza kaptunk az egy sima: "Látta" volt. Kb így történt az eset
Neki csak simán elküldtünk, mert hát uyge ő is csak egy csaj aki szereti Ázsiát meg minden.
És vártunk.
Majd láttuk hogy kijelezte: "Látta"
Utána posztolt valamit hogy ez és ez küldte ezt a videót tök jó, és még csak vissza se írta hogy nem basszad meg...vagy valami. -.-
Nagyon csalódtunk és szomorúak is lettünk. Tiszteltük pedig a csajt. 
Utánna írtunk Szefinek. Ugye ő egy videós. Nos hát és ott is a válasz: cirip cirip 
itt elkeseredtünk
 De nem adtuk fel:

Erre megszólal Meiji...Mondo. Írjunk a Mondónak.
Persze írjunk a Mondónak, mikor se egy csaj aki olyan mint mi, se egy srác aki tök jó fej nem reagált semmit. Majd biztos a Mondo fog. -.-' 
De írtunk nekik. Beszarva vártuk a választ.
Vissza írtak
És azt írták hogy megoszthatjuk az oldalt az fb-s oldalon. A Mondo, aki kúrva híres vissza írt nekünk. Hihetetlen nagy köszönet van bennünk. Köszönjük Mondo!!!


Eredmény:
20 ezer feletti nézetséget elértük. +1 követő, és már egy hete napi 50+ -osan néznek. Boldogság!!! 
 

Két nap Hachival

Hachiról tudhatjátok ha olvassátok a bejegyzéseit hogy milyen xD Nagyon olyan.....hiperaktív xD
Nos hát élőben sem más. De imádom az én kis imotóóm!! ^^
Tegnap és tegnap előtt volt itt. Itt "aludt" (fent voltunk vagy 5-ig). Tulajdon képpen zenélni próbáltunk de feladtuk xD Aztán Vblogot akartunk csinálni...de...izé....nem lett valami sikeres.
Leülünk a kamera elé. Gyors bemutatkozás:

Hachi már a videó 5. percében nem bírt magával és elkezdett mozgolódni

A tizedik perchez érve totál vissza kellett fognia magát vagy felrobbant volna
De aztán kitört és rohangált, és tárgyakat hozott oda és teleportálósat játszott és hát mint egy kölyök kutya...
Úgyhogy ha a videót vágni akarjuk a Hachi része kb ilyen lesz:
Én meg eközben:


Erre este. Ágyazunk meg, Hachi tolat le a matracról az üvegszekrényem felé...és hát izé...csörömpölést hallottunk.

Köszi Hach!!

Tulajdon képpen a nap végére full életuntak lettünk, semmi nem jötte kb...De jó két nap volt. 

2014. augusztus 12., kedd

Léghajó


Sziasztok Meiji vagyok.Hogyan jön ide a léghajó hogyan írhatnék én arról :O amikor csak yotubosokat meg PC játékokat írók.Hát úgy hogy a mi kis falucskánkba le szált egy léghajó.Eltudjátok képzelni hogy milyen az hogy élitek a nyarat csak úgy el vagytok a minden napotokba és egyik nap kimész házból és azt látod hogy egy hatalmas léghajó van fent az égen és próbált leszálni a létre.....én is nagyon nehezen hiszem el de pedig én láttam.

Szóval ez úgy volt hogy ki mentem egy kicsit kutyázni és macskázni az udvara anyám is jött velem.Egy nagy zajt halottunk és mind a ketten azt hitük hogy a szomszédban vágják a fát és én felnézek az égre és mit látok egy kibasz@t nagy Léghajót.







(sajnálatos módon apám 8g kártyája meg halt amikor ép elmentette
nekem a gépén ezt a 2 képet és ez a 2 kép maradt meg. 
A többi családi fotók elveszett rengeteg kép volt rajta:( )  

Most egy kis megemlékezés a 8g kártyáról:
(Nem tudtam le fényképezni apám kártyáját de nem baj a netten szedtem valamilyen képet.)
Még próbálja újra éleszteni apám hátha sikerül neki.Addig is kívánjunk neki sok szerencsét apámnak meg a 8g kártyának.



Első  reakcióm a Léghajóra. 

 

Ennél már elfogadtam amit látok hogy ilyen nincs
és jeszusom nem létezik




Az után mikor elfogadtam hogy mit látok gyorsan be rohanok a házba és
szolok a Mayának Márknak és apámnak.
Próbálok nem ordítva mondani hogy jöjjetek ki mert egy ízé van kint az udvaron és nagyon nagy  





de körülbelül így mondtam






Aztán gyorsan be a kocsiba hogy lásasuk jobban a léghajót.
Le is kelet neki szálnia szóval elégé izgultam körülbelül így csináltam


Hihetetlen volt ahogy le szált ép a vezetékek főlőt volt és nagyon nehezen ki jutót onnan végül le szált egyik kertre.Először gondolóm nem ide akart leszálni és nem így gondolta csak nem nagyon fújt a szél így kénszerhelyzet volt gondolom. Többen ültek a kosárban csak egy csomóan ki  ugortak belőle  ejtőernyővel 1 vagy 2 ember maradt a kosárban és ők ketten szálltak le.
(sajnos több kép nem készült de ha találok még a léghajóról ami itt volt nálunk akkor kirakom facebookra) Látuk hogyan rakják össze egy kicsi kis kék erős szatyor féleségben nem annyira kicsi szatyor féleségbe de nem is az a nagy szatyorba hanem inkább közepes méretű szatyor volt és abba belefért.Mi azt hitük hogy nagyobb lesz amibe elviszik.Amikor haza értünk egy csomó kocsi volt a házunk előtt mindenki a léghajót figyelte.  

ha akartok like facebokon meg követhetek is minket :D
https://www.facebook.com/AnimecsajBlogja?ref=hl

2014. augusztus 11., hétfő

Legyen-e egy bamutatkozó videó??

Komolyan elgondolkodtam a bemutatkozó videón, illetve a vblogon :) Nagyon szeretnék egy jót csinálni. És most hogy együtt vagyunk 3-an így még jobb lenne. Légyszi szavazzatok az oldalon. :)

Kösziii.

Ami lenne benne egy egyszerű elég sok kérdéses kérdőív, amivel megtudnátok ismerni minket. :)
http://www.kisstwice-kissmedeadly.blogger.hu/2011/06/02/55-bejegyzes-ismet-farasztas-xd
innen szedtem a kérdéseket.

A hét zenéi 2014.32.hét

Ez a hét nem volt könnyű, és nem is volt tök szuper, fájós és beteg és szar volt...de lehiggadtam már ahogy viszont még egy kis idegesség van bennem.  Zenéből most nem jutott sok az életembe.

AlphaBAT - AB CITY 

 

Bigstar - Run&Run 

 

Skrillex & Damian "Jr. Gong" Marley - Make It Bun Dem *


Versailles - Serenade 

 

IZ - Somewhere over the Rainbow

 

Juanes - La Camisa Negra

 

BATMETAL 

 

マイドラゴン -pokapokan

 

Girugamesh - Inochi no ki

 

The GazettE - Ruder

 

ONE OK ROCK - Be the light *

 

SiM - KiLLiNG ME

 

Ryo - Fantastic Baby 

 

TAEYANG - RINGA LINGA

 

B.A.P - Badman*

 

Song Ji-Eun - Going Crazy Feat. Bang Yong-Gook

 

Bang Yong Guk & ZELO - Never Give Up' 

 

 Ennyi volt kb...nos ja. Még a kövi hét zenéi és kiválasztom a havi nyertest :)

 

 

2014. augusztus 10., vasárnap

A facebookon történt a héten.

Érdemes nyomni egy lájkot és követni ^^ https://www.facebook.com/AnimecsajBlogja

Azoknak szól, kik lemaradta a facebook nagy dolgairól a héten. Ugyan is most is aktívak voltunk csak fészbúúúúúkon. Remélem örömötöket lelitek benne hogy tudjátok nem tűntünk el csak kisebb dolgokat posztoltunk mint amit ide érdemes kirakni. De úgy döntöttem hogy ide is felteszem ezeket.
1. poszt:
ááá de régi. xD Még azokból az időkből van amikor még Aoi naponta kikészített a twittekkel xD De imádtam. Amúgy szép estét Bagolyazatok *Maya* 
 http://animecsajalkot.blogspot.hu/2013/02/aoi-hianya.html
2.poszt:
 Sziasztok Meiji vagyok.Szeretnék írni nektek a blogon.De nincs jó kedvem így nem tudok jó szöveget írni.Szóval próbálok egy kicsit boldogabb leni és akkor írok nektek egy posztot azt nem tudom hogy számotokra ez jó hír vagy nem ha igen akkor jó ha nem akkor meg

spoilerezés:Amúgy erről gondoltam írni csak most nem nagyon megy hogy mit írjak hozzá még.De lehetséges hogy amit írok posztot 2 yotubost mutatók be így nem lesz annyira rövid . De még az is lehet hogy másról írok majd meg látjuk
'Meiji'


3.poszt:

Jajjjjjjj édes jó Istenem mit nem értenek az emberek azon, ha azt mondom NEM ? Főleg, ha elmagyarázom az okát, hogy miért NEM volt a válaszom.
Veletek is volt már ilyen ? Biztos volt már..... hihetetlenül sok az akaratos ember, de én azért se hagyom magam mert a nem az nem.
És mielőtt annyira felhúzna egy akaratos ember, hogy elküldenénk legszívesebben a ***** ........ sivatagba tudjátok hogyan tudjátok levezetni a feszkót?
Zenével ....... vagy ha ez se segít bokszzsákkal vagy párna szétveréssel vagy csak verjétek meg azt az akaratos illetőt... egyszerű és nagyszerű . Nem ám .....
Számomra a ZENE a leges leges legnagyobb segítség... és remélem most nem bátorítottam senkit bunyóra.

Zene ajánlat pop kedvelőknek:
https://www.youtube.com/watch?v=szfxkZZo1Lk&list=PLCp94KiOfBUJjbaGQw88mrE2uO-8-5twe&index=7

Rock kedvelőknek.
https://www.youtube.com/watch?v=3Ww9kze3JAg


* Hachi*

4.poszt:

 Öcsikéém mit találtam. Ban Yong Guk ( B.A.P. tag ) első bandájának egy számát. Ebben a bandában az ő neve Jepp Blackman ... (erre nagyon nem számítottam) . Szerintem egészen jó ez a szám.
Rap kedvelőknek biztos tetszeni fog.
Jah megjegyz
és: a rap szövegére nem igazán figyeltem főleg, hogy koreaiul ( sajnos T.T ) nem tudok az angolt pedig... inkább hagyjuk..... szóval ezért nem vállalok felelősséget.

* Hachooo lecsó *
Huh ma ettem lecsót .... ti szeretitek a lecsót ?
XD .
(Jó ez nem volt vicces, de azért próbálkozok ....... * ártattlan fej *)

https://www.youtube.com/watch?v=MBT5Hjq60mA

 5.poszt:
 Halii jó reggelt. Szerelmem mellett ébredtem. Majd elment bealudtam és felébresztett második életem. Gaara. Nagyon édes és nagyon hangos. A gőte hangos. Nyuffog XD meg mintha ciripelne O-O vicces. Furi arra ébredni hogy néz xD de nagyon szeretem!! *Maya*
6.poszt:
 Na megint egy Cn.Blue számot hoztam nektek, ami nekem nagyon tetszik. Remélem nem unjátok meg miattam ezt a jó kis bandát. Halhassátok ily korai reggelen nem alvó társaim.

*a fájó torkú álomkóros Hachi *

https://www.youtube.com/watch?v=zlRADhQCOXU

7.poszt:
 
 Kimegy ma el otthonról? Ha minden igaz én nem sokára megyek a barátommal be a városba. Nagy kérdés a lányoknál hogy mégis milyen legyen a sminkjük...ez egy nagyon jó smink ötlet. Megfogadom és szerintem el is megyek így a városba ^-^
Szép délutánt! *Maya*

8.poszt:
 
"Ti azt kérditek: "be meritek vállalni?"
A válaszom rá: Nekem ez az élet!
Színekben tündöklő haj,
ez az igazán merész lélek.
Felvállalni azt, amit képviselsz legbelül,
Képet mutatni a világnak, a szívedről."

De most komolyan emberek, tényleg ekkora baj ha valakinek színes a haja és nem szőke, barna,vörös fekete vagy akármi alap szín??! És ha nekem a norma a pink és a kék? És ha én úgy érzem magam jól? Ekkora gond valakinek ha felvállalom azt amivé lettem mostanra? De tudjátok nem is érdekel, hisz egy pár gúnyos megjegyzés után nem futottam fodrászhoz, és nem nyúltam nullás géphez sem. Pedig megtehettem volna elkeseredettségemben. De én inkább kiöltöttem a nyelvem, a középső ujjam az égnek fordítottam és éltem tovább a világomban!! Tisztelettel Maya 


 9.poszt:

 Na végre kééééész. B.A.P.-ről a banda bemutató.Remélem tetszeni fog. Jah és kérlek szóljatok, ha hibát találtok benne, mert akkor kijavítom.

* Hachi*



http://animecsajalkot.blogspot.hu/2014/08/bap-bandabemutato-hachi-szemszogebol.html


10.poszt:
 
Na véééégre hogy vissza tért az én kis imádni való együttesem Tulajdonképpen, Tom hülyébb mint volt, Bill aranyosabb mint valaha, Gustáv halkabb mint gondoltuk volna és Georg...meg Georg xD Várom a számokat skacok ^^ *Maya aki a szíve megszakadtakor az élet legkisebb reményfényéből is alig kapott, de próbál erős maradni. És nagyon szereti az ő "kis" Márkját. *
11.poszt:

Húúúú unalmasabb napom ritkán volt mint a mai. Elolvastam Hachi fenomenális B.A.P. -nem si mondhatom rá hogy ismertetőt- ódáját. xD Hát basszus nem véletlen hogy mi k@rva jó barátok vagyunk xD Nem sokára csinálok egy olyan vélemény kifejtőt róla hogy lehet hogy csak én és Hachi fogunk nevetni rajta, de jó lesz. nekünk legalább is. *Maya*
http://animecsajalkot.blogspot.hu/2014/08/bap-bandabemutato-hachi-szemszogebol.html


12.poszt:

Ez számomra a legtisztább formája az Oshare Kei-nek. Hát imádni valóak. olyan konkrét szivárvány okádás. *-* Imádom a Japánban ezt!! Bár nem tom hogy egy felnőtt férfit mi visz arra hogy így öltözzön fel. xDD De attól még nagyon szeretem!! *Maya* 
13.poszt:
 
Azt a mindenit .... Henry... Hát ez nem sámedli ( = semmi). Nagyon ötletes és nagyon tetszik amit alkotott.
Ezt látnotok kell .

* Hachi*
https://www.youtube.com/watch?v=-FpQRYmLNSI


14.poszt:
 
Őrült érzés! Te átkozott hang idebent! Ki arra kényszerít hogy újra nézzem az egy akatsukis életét xD Miután láttam úgy éreztem..halál Konohára xD Vicces volt mert akkor mikor néztem, párhuzamosan a barátommal néztük a Naruto Shippuudent. Fura volt hogy Tobi nem barátkozott össze Fanyüvővel, meg hogy Sasori halálakor nem halt meg egy hal sem...meg ilyenek. De azért köcsög ez a Fekete Dani hogy kitalálta ezt, most így jobban sírok ha egy akatsukis hal meg. xD Mondhatom rendesen kiidegeltem a szerelmem mikor megláttam Deidarát és vagy félórán keresztül röhögtem, mert eszembe jutott amikor táncolt Konan meg Pein ágyán és kiugrott az ablakon egy alsóban. Mikor végre befejeztem röhögést, megláttam Sasori mestert és azon kezdtem el röhögni hogy Kakuzu és Kisame hashajtót adott neki, hogy megnézzék az igazi külsejét a wc-n ülve, de Deidara felrobbantotta őket. Beteg az az animáció. De egy remek mű, ez komoly!! *Maya aki sírva röhög*
15.poszt:
 
Ma van 5 éve hogy Jasmine You a Versailles basszusgitárosa meghalt. Mindannyiunk szívében nagy ürességet hagytál mikor elmentél. A Versailles már nem olyan mint volt, és Jupitert is jobbá tennéd ha életben lennél még Jasmine-sama. Reméljük még odafent pengeted a gitárt, és gondolsz a rajongóidra.  *Maya*
16.poszt:

Orvosilag tiltva van nekem a csoki fogyasztás. ( _ _ )
Szörnyű így az élet x'D
No de jó apám hozott nekem csokit, mert a nápolyis csokitól nem vagyok rosszul, és nem fetrengek a nyálamban mint egy őrült. ^^
úúúgy hogy letszít! *Maya*


 17.poszt:

Twitter, mostmár nem csak Rukinak hanem Reitának is van. Ez nagy öröm. Jól feltudja dobni az ember napját egy Ruki twitt...ó még régen de boldog voltam mikor Aoi rakott ki vmit. Mára ő leszokott sajnos erről, egyéb nézeteltérések miatt. -.-" Egy rajongók k@rva lenézőek tudnak lenni. -.-" Amúgy a forrást látjátok, ez egy nagyon jó oldal. Ajánlom mindenkinek. *Maya*
 
"Reita Twitter (HÚDEFURAEZTLEÍRNI :D)

#Reita: Elkezdtem Twitterezni!" forrás:
theGazettE Hungary
 
 18.poszt:
 https://docs.google.com/forms/d/1gLzybWUWG2WUzI5TxQHufJBPrVa_J3WGc4RySELOLLo/viewform

Egy kis felmérés illetve segítség tőlünk Ázsia fanoktól. *Maya* 
forrás: Mondo Magazin
 
19.poszt:
Jaj, miért mondják azt, hogy az ember amit ad olyat kap, amikor ez nem igaz (.......általában ) ?
(Sajnálom evvel senkit se akartam megbántani, aki kedves hozzám vagy a barátom, csak felhúztak pöppet.)

Olyan jó ez a one ok rock szám ... ( meg úgy az összes számuk).

*Hachi *

https://www.youtube.com/watch?v=qKW4lqj2cNU
20.poszt:
  Általában nem hallgatok sok kpop lánybandát vagy szóló énekest, de ez a szám annyira tetszik... A szövege is tök jó + Mblaq fanoknak G.O. bent van a klipben.

* Hachi *

https://www.youtube.com/watch?v=-ev9kdLN9wk
21.poszt: 
 Sziasztok Meiji vagyok.Ma leginkább egy rövid bejelentést teszek ha jól tudom ma van csillaghullás szóval aki még nem alszik és nem felhős az ég akkor menyen ki és menyen csillagokat nézni O_O
'Meiji
 
Na és ennyit posztoltunk a héten, és szerintem még ma is érkezik jó pár poszt a facebook-os oldalra. Szóval szerintem érdemes nézni és lájkolni azt is : https://www.facebook.com/AnimecsajBlogja
 
Végeredmény:
-Facebookos poszt szám: 21 ebből Meiji: 2 Hachi:7 Maya, az az én:12  

Nagyon köszönöm Hachinak és Meijinek is a munkájukat. Remélem ezután is számíthatok rájuk. Na irány a blogolás és posztolás...Vasárnap van ez egyet jelenthet csak: Zene!!
 


 
 

2014. augusztus 8., péntek

B.A.P. banda bemutató Hachi szemszögéből

Helló mindenkiiiii.

Ma az egyik kedvenc kpop fiú bandámról írtam, ami nem más mint a híres nevezetes B.A.P. = Best Absolute Perfect







2012-ben debütált ez a banda.
Leírnám, hogy ki a kedvenc tagom, de számomra lehetetten a választás közülük.
Nagyon látszik rajtuk, hogy nem játsszák meg magukat és annyira szeretem ezt a bandát, róluk is csak jókat tudnák mondani.


( Bap, mint bap főzelék....nem bab hanem bap )
Számomra érthetetlen, hogy amikor bemutatkoznak miért nem azt mondják, hogy ' we are bap főzelék yes sir '...... Eredetiben amúgy ez úgy hangzik, amúgy, hogy ' we are B.A.P. yes sir '.
Itt a bizonyíték:
 Ez egy részlet a TA-DAH! IT'S B.A.P
című műsorukból, amikor kitalálják a bemutatkozásukat. Ez a debütálásukkor készült, amikor még mindannyian szőkék voltak.
 https://www.youtube.com/watch?v=wgemXoUfy9g
 * Erről a műsorról majd későbbiekben még írok. *

* Fan üzen mód bekapcs *

Az első szám amit hallottam tőlük a Warrior volt.
( Maya jóvoltából, mivel ő mutatta szóval neki kösziiiii )
Első látásra hallásra szerelem volt. Nagyon tetszik a zene, a stílus a tánc meg úgy szinte minden ebben a klipben.
https://www.youtube.com/watch?v=zjluGBTXaPs
  

Tagok :

Yoo Young Jae










1994.Jan.24.- én született.
Ő a legokosabb tag a bandában.

Annyira cukii meg aranyos.
Az nagyon tetszett, amikor megkérdezték a tagokat, hogy kit vinnének magukkal legszívesebben a bandából egy lakatlan szigetre. Amire Ő azt mondta, hogy "Boldog leszek, ha valaki a csapatból lesz." ( az aki vele lesz a szigeten )
(Most majdnem buldogot írtam a boldog helyett XD Bár úgyse hangzik szerintem rosszul, ha boldog helyett buldogot írok)


Elneveztem róla az agyag nyuszimat, amit rajzcsoportosokkal  csináltam egy kiránduláson.
Mire a suliba került és hazavihettem volna letörték a fejét és mielőtt megemlékezést tarthattunk volna róla eltűnt....
Öööö szóval izééé XD. Ez egy személyes információ volt ....


Jah és tök jól néz ki a Badman című számukban.( Persze nem csak itt néz ki jól, mivel smink nélkül is jól néz ki tehát ...... hagyjuk mind1 .... nem számít ...... értitek?!!... XD)

és íme a Bad man :




Jung DaeHyun













születési dátum : 1993.Jún.28

Annyira, de annyira szép... helyes és amikor mosolyog.... totális fan görcsöt vált ki a fanokból azaz a "babykből" mivel ők így hívják a fanokat.

 Amikor megkérdezték őt, hogy melyik a kedvenc B.A.P. dala azt mondta, hogy a What my Heart Tells Me to Do




A B.A.P. tagok ahol koncerteznek csinálnak magukról videót a fanoknak és  azt nagyon bírtam, amikor Daehyun vett magának kaját vagyis azért, hogy megmutassa a fanoknak az ottani ételeket. Erre odahívta Yungjaet, aki enni kezdte a kajáit amihez csatlakozott Jungup és végül az buborékos teáját Himchan kezdte el inni...... buble buble buble tea buble buble tea tea XDXD               ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ Behalok
 Nagyon aranyosak XD

Itt a vidi angol felirattal:





Bang Yong Guk

Születési idő: 1990. Március 31.

- igazi sport ember.

- és van egy tetkója a hátán :
 "Do what u like and luv What u do " felirattal, ami személyesen nekem nagyon tetszik
Ott van a tetkója a bal vállán látjátok ?
Mert ennél jobb képet nem találtam a tetkójáról.....


B.A.P. leader -e.
Az én szemszögemből, ő amikor forgatáson van vagy színpadon hihetetlenül karizmatikus, de a hétköznapokban pedig hihetetlenül szerény. Amin én eléggé meglepődtem. Amúgy aranyos.




Első bandája egy rap banda volt Soul Connection néven, ahol
Jepp Blackman néven volt ismert.
Ez a szám szerintem tök jó tőlük. Rap kedvelőknek biztos tetszeni fog. Jah megjegyzés: a rap szövegére nem igazán figyeltem főleg, hogy koreaiul ( sajnos T.T ) nem tudok az angolt pedig... inkább hagyjuk..... szóval ezért nem vállalok felelősséget. :p
Meg ez is. Mondjuk nem igazán ismerek tőlük zenéket, de ez a két zene alapján biztos jó zenéik vannak.



Ezt a számot is csak azért ismerem, mert Yong Guk rappel benne. Amúgy jó kis zene .
Hékáás ezt csak most vettem észre a klipben a kocsi csomagtartójában komolyan Himchan van ? Ugye ?  Szegény neee márrr ez milyen rossz  .........

ver.1


ver.2






Zeloval is nyomatták duóba. Egy kicsit más stílusba, de szerintem no problem
Keep calm and never give up

Itt    3:28 -nál azért benéztem .... Zelo  hát ömmm izé wow ?
Ebben a klipben komolyan csak 14 vagy hány éves Zelo ?!.wow ... azé na

De azt is csak most vettem észre, hogy Himchan és Jongup is szerepel a klipben.








Az I rememberben annyira jóóó a haja o.O nagyon tetszik.


De azért a Daehyunos változat sokkal jobban tetszik.
Itt is de jó haja van Yong Guknak.


Ide Yong Guk bemutatásának végére két dolgot szeretnék :
Elő karácsonyi ajándék:


Ezt pedig Mayatól loptam persze engedéllyel ...... 
Mivel Bang Yong (hála istennek) magas és benn van a nevében a Bang ezért
BigBang-nek szólítjuk őt 
és  ha valaki, azt mondaná, hogy Bigbang (mint banda) azt és hinné,hogy neki szólnak mi lenne:

mondjuk Bigbang is egy jó banda

Kitaláltunk neki, hogy mi lenne, ha így mutatkozna be: " I'm a big I'm a Bang I'm a big Bang " XD hahaha


Zelo ( Choi Jun Hong)
  1996.Október.15 



Neki is nagyon jó hajai vannak mindig.

Ő a fiatalabb tag.





Tök cukiii

Jah és a rapjéről : Hogy hogyan lehet olyan jól és gyorsan rappelni, mint ő :
Ennyi
Én is ezerszer próbáltam, de felejtős XD


Ezt nem bírtam ki, hogy ne rakjam ide :
Levél Zelotól a szüleinek


Daehyun  utánozza is Zelot, amikor egy rádiós műsorba vannak




Ez nagyon nagy XD

 awwwwww
Hát ez aranyos.
Szereti, ha oppanak, hívják bár állítólag a legtöbb fan idősebb nála.
(oppa =  a lányok hívják így a közeli idősebb fiúkat )

Na ez megint egy olyan kép ... XD Szóval Zelo instant tészta haja ... hát én erről a hajról inkább nem mondok semmit ...
Inkább itt egy kép, ahol Zelo szőlőt eszik XD.







Jah Zeloról pedig egy halat neveztem el, amit az árokba találtuk és láttuk, hogy nagyon kevés a víz, így megmentettük a " levegőbe fulladástól" XD.
És egy esővízzel teli hordóba raktuk etettük is meg minden..... de egy hét múlva holtan találtuk meg a hordó mellett ,mert kiugrott belőle. Öngyi lett XD Bakke
Ez megint egy ilyen személyes információ

Tehát azt hiszem a B.A.P. tagokról többé nem nevezek el semmit ...... Fáj, de jobb lesz így.




Kövi tag Kim Himchan
1990. Április 19.




Olyan kiskutya feje van
wauwauwau

Azt nagyon bírtam, amikor megkérdezték a tagoktól, hogy mi a kedvenc színük erre Himchan: 
"Piros. Szenvedélyes,  mint én ." 










Amikor megkérdezték tőle, hogy ki a példaképe, akkor csak azt mondta, hogy ő maga akar az lenni.
*Szerintem ez sikerült is.*

Én őszintén tisztelem a tagokat, hogy mennyit tudnak küzdeni  és megállás nélkül dolgozni.


Hallottam róla olyat is, hogy már 5 éves korába tudott zongorázni.
Aztán hegedülni kezdett majd hagyományos ütőshangszeren játszott.




Ez a kép is no comment

Az a lényeg, hogy ők is elvannak.




Ez  a kép pedig meg mutatta Himchan keménységét

















Vagy ha nem akkor nem




És végül Moon Jong Up

1995. Február 06.


 



Kétévesen elhagyták Amerikába .... szegény ...
de a lényeg, hogy megtalálták . XD

Középiskolás kora óta táncol és nem is akárhogyan. Bár azért megjegyezném, hogy a többi tag se gyenge, ők is nagyon jól táncolnak főleg Zelo....
Joh
eléggé meglepődtem, hogy ha nem betanult táncot táncolnak csak úgy zenére milyen jók akkor is
például itt az After school clubból egy részlet :




Jongupról egyszer ( amikor néztem a B.A.P. tagokról érdekességeket, ) azt olvastam, hogy nappaliban ő csak boxerben tud lenni ?????!!!!
Igenn ?
 Tényleg ? XDXD

Ez most tényleg igaz ? Mert ha igen akkor ez egy nagyon fontos információ XD





És akkor még pár zene tőlük.

A Power

Itt még annyira gyerekek, olyan édesek... mennyit változtak a debütálásuk óta.
Na itt én az első három alkalommal, mikor meghallgattam esküszöm a "  i got the power " rész helyett azt értettem, hogy arigato power XD


A Rain soundben pedig Yong Guk azt mondja, hogy " elástam a szerelmem a búcsúba " .... értitek ? XDXDXD 0:18-nál
A Búcsúba .... ez olyan magyar bennfentes poén.
Eljött Magyarországra a búcsúba, hogy elássa a szerelmét.
(Értem ám ....)



Nos nos a One Shothoz megint egy nagyon jó klipet csináltak.
Amikor a végén lelövik őket ...Lesokkoltam, hogy ne már .... Aztán nézem a videót, hogy nincs is még vége, amikor lelőttek őket ... zombivá változnak és megszállják Koreát vagy mi lesz ? * gondolkodtam rajta *
Erre visszapörgetik az időt és mutatják a másik végletet, hogy ha nem halnának meg mi lenne ..... huh
azért eléggé  jól megcsinálták 
Hogy nézhetnek ki így, ilyen jól ?  Egyszerűen hihetetten....

Amúgy a klip a Punch című számukkal kezdődik

 3:23-nál pedig a klipben a Coma című számuk van.

imádom imádom imádom imádom imádom
annyira jó zenéik vannak

Jah és a One Shot japán változatának is csináltak klipet

B.A.P. ? Láncokon ? Fekete ruhában ? Nincs több kérdésem ....
igen igen igen



Ugye a B.A.P. már sok műfajban kipróbálta magát.
Most itt van pár zene, amin ezt szemléltetni is tudom.

No mercy



Bang 2x
Ez egy kicsit rockos de nagyon imádom, jah és Zelo rapje olyan, mintha a halpiacon ő vezetne egy licitet,de amúgy tök jó XD

Fight for freedom
Ez is kicsit rockos, but no problem
 A szövege is tök jóóó

Stop it
 Olyan kis poposabb, a klipje pedig hát olyan aranyos is durva is beteg is és érdekes is .


Hurricane
Azért itt is látszik különbség.... de ennek is tök jó a klipje
Őszintén meglepődtem, amikor halottam a zenét és amikor láttam a klipjét ennek a számuknak.

Crash
Nagyon jó pillanatokat vágtak össze a klipjében.


Coffee shop
Jóóó jóóó jóó minden ebben a klipben
ez is totálisan más stílus

 Angel ( 1004)
annyira de annyira jó


Ez pedig a legújabb klipjük.


Videók:


Az első műsoruk
Ta-Dah, It's B.A.P.
most jut eszembe amit tudni kell, hogy mindegyik tagnak van egy nyuszis jele.... 
Na tehát ez a műsor arról szól, hogy ők ufók és a földre érkezve beilleszkednek a kpop világába....vagy valami ilyesmiről ( már régen láttam).... de inkább nézzétek meg . Tök vicces dolgokat csinálnak benne. Ezt akkor csinálták, amikor debütáltak.



A weakly idolban többször is szerepeltek és én többször is felhúztam magam a drága MC bácsik miatt főleg az egyik miatt ( nem tudom a nevüket..... sorry).
Na mind1, de azért tényleg jó ez a műsor


Ebben a részben : Random tánc .Kiderül, hogy Yong Guknak magán a hónalja és a mellkas közötti rész tetszik a legjobban.  Egy fan kérésére kiderítik, hogy kinek van a bandából a legjobb feneke. Hát úgy Youngjaet elkezdik vetkőztetni, hogy mutassa meg a vallait, mivel a saját elmondása szerint szépek a vállai (tényleg igaz ) .Lesz testrész rázó játék verseny ételért . Kiderül, hogy tud e valaki mélyebb hangot kiadni, mint Yong Guk, és 25:9-től sexy dance verseny .
Szóval van itt minden .




Killing Camp

A BAP valóságsója.

Itt egy jelenet belőle. "Kellemes" ébresztés .... Szegények akik a kis sátorban voltak ....



Go!B.A.P.
Ez az amerikai turnéjukról szól, hogy miket csinálnak egy turné alatt meg ilyesmik ......





B.A.P. Attack címen csinálnak videókat magukról turnézás közben. Megéri megnézni ezeket.
Én mindig megnézem, ha raknak fel ilyen videót.

Elmennek a fiúk tehát baseball meccsre .

Youngjae megmutatja, hogy ha valaki nem tud fényképet csinálni saját magáról, de mégis akar hogy csinálja XD 4:35-nél
Köszönjük Youngjae.
Himchan pedig videóüzenetet küld az anyukájának .

Végül itt egy vicces videó válogatás


és

XDXDXDXD


Annyi mindent szeretnék még iderakni a fiúkról, de így is elég hosszú lett no majd legközelebb.
Remélem azért elolvassátok és tetszik majd amit írtam.
....... Elég sokat szöszmötöltem vele .......


Ha tetszik a blog, akkor látogassatok el facebookos oldalunkra.
https://www.facebook.com/AnimecsajBlogjahttps://www.facebook.com/AnimecsajBlogja

További jó időtöltést.
Köszönöm a figyelmet szeressétek a Kpopop és a BAP-t meg szeressetek mindenkit.
Pápedli (= pápá)