Translate

2012. november 24., szombat

Adveti naptár ötlet

Nem sokára December és el kell kezdeni az Adventi naptár kibontogatását >< Minden gyerek várja már a következő napot, hogy kinyithassa a következő kis fület, vagy benyulhasson a következő kis zsebbe, és kivegye amit rejt magában.
Szeretnék én is ilyet mégpedig ide az oldalra. És már tudom is, hogy milyen lesz. Zenéket, képeket idézeteket, kawaii dolgokat rejt majd. Remélem tetszeni fog ^^ Szóval December 1-től várjátok őket.
Amúgy ti milyen Adventi naptárat használtok/tatok?? ^^



2012. november 20., kedd

Miku Pólója

Ugyebár ha olvastátok már az előző előtti (xD) bejegyzésemet akkor tudjátok hogy Miku a koncerten ledobta a pólóját a közönségnek ^^ Megjegyzésformában kaptam a hírt, ami szerint ezt a pólót 5 felé szedték szét hogy eltudják osztani xD A megjegyzést egy Névtelen személy írta...De nagyon köszönöm neki. ! ! !




2012. november 19., hétfő

Forró Melitta Fanni képei

Ő az egyik legjobb barátnőm!! Ma elkezdett nekem panaszkodni hogy ő semmiben sem tehetséges, majd megnéztem a Budapesti kiruccanásunk során készített képeit. Hát Húúú váó, nekem nagyon tetszettek, majd megcsapkodtam ezt a lányt!! Semmiben nem tehetséges?! Emberek!! Ezek a képek azt mutatják tényleg hogy nem az ?! ><




























 

2012. november 18., vasárnap

An cafe koncert beszámoló

2012. november 14-én hazánkba látogatott a nagyszerű An Cafe Japán együttes ^^ És én apunak köszönhetően ott voltam. *-*

Hoztam onnan pár rosszul sikerült fotót -.-" és pár jól sikerült videót. :D Na meg persze rengeteg sok élményt, amit most leírok nektek.


Előző esti készülődés: 

Nagyon be voltam zsongva már reggel is. És egyben féltem is persze...mivel jegyek még nem voltak meg. TvT Apu egy könyvesboltból szerzett 5 jegyet majdnem az utolsó pillanatokban.
Az egész suli idő alatt a gyomrom görcsbe rándult mikor arra gondoltam hogy holnap láthatom az An Cafet. Vége lett a sulinak, mentem ki az utcára már ott várt apu a kocsiban, a kezében lebegtetve a jegyeket. "hát sikerült megvenni. *-*" gondoltam. Mikor haza értem, az első dolgom az volt, hogy a jegyem kitegyem az LM.C jegyem mellé.  És persze le is fényképeztem. 

 Utána felhívtam a Fannit, aki jött velünk a koncertre hogy megvannak a jegyek.  Majd nekiálltam készülődni. LM.C koncerten megtapasztaltam hogy nem voltam elég Otakus. Így minden tudásomat bevetve csináltam magamnak egy japán sminket, és be jött mert nagyon húzott szemű lettem tőle xD Majd elkezdtem kutatni a szekrényemben hogy mi az amit felvehetnék... Majd ezeket gondolva: "Hmm az An Cafe Oshare Kei banda felé húz. Akkor színes és össze-visszás ruhát kell találnom. Nah meg jó lenne An Cafes póló. De nincs...na mind1 csinálok." Döntésre jutottam. Találtam egy régi egyszerű narancssárga ruhát. Annak az elejére felrajzoltam az An Cafe logóját alá Nyappyt majd az mellé Bou-t.


És aztán a hátuljára gondoltam hogy kell valami ütősebb, így lerajzoltam a srácokat. 

 Szóval a póló kész lett egy kis idő múlva >< Jó lett volna a piros nadrágomba menni, de elszakadt, így elkezdtem keresni a fekete nadrágom, de nem volt meg, majd egy fehér mellett kötöttem ki. elvettem egy fekete és narancssárga pulcsit hozzá. És egy telitalpú cipőt. És így kész volt minden.

Kitakarítottam hogy ne anyunak kelljen reggel hatkor. -.-" Anyám este hazajön és nem tetszik neki az ahogy rendet csináltam és lecsesz hogy "nem segítek neki soha" Már fél tíz volt amikor anya elkezdett pakolni. Tornádó üzemmódba kapcsolt. Egyszer ígérem lefényképezem még az éltem árán is azt az arcot amit vág olyankor.  Ha anya bekapcsol ebbe az üzemmódba akkor ami pohár, akár használod még akár nem, kiveszi még a kezedből is miközben iszol és be rakja a mosógépbe. Ami pappír, akár kell neked akár nem, akár dolgozat akár !!!ANCAFE JEGY!!!! kidobja. Igen kidobta. A húgom,  Timi kérdezte hogy hol vannak a jegyek? Válaszoltuk hogy a kis asztalon voltak. Anya nem válaszolt csak üvöltött hogy miért őt kérdezzük. "Azért b+ mert te takarítottál és pakoltál mint egy őrült" Anya tagadta hogy ő bármihez is hozzá nyúlt, majd végül megtaláltuk összegyűrve a kukában -.-"

Koncert reggele:

 A baloldali szőke vagyok az én. :D A mellettem lévő meg a húgom. Az én ""kicsi"" húgom!! T__T

A veszekedések nagy része elmúlt. Bár még feszült volt a hangulat. Anya már fent volt és igen még mindig takarított, bár már csillogott a lakás -.-" Felkeltem elkészültem, a telóm feltöltve és a fényképező gép is készen áll az útra. A hajam Bou formába fel gumiztam. Bou az An Cafe volt kis szöszi tagja, ő volt a kedvencem. Szinte minden stimmelt rám külsőleg, csak nem vagyok 40 kiló TvT de célom az lenni. Szóval szőke vagyok, alacsony és aranyos xD (az emberek elmondása szerint) 

Féltízre ott voltunk a Fanninál. Elindultunk.

Budapesten:

Megérkeztünk ere a csodálatos helyre. Imádom Budapestet!! Az első dolgom az volt a Fannival hogy elővettük a fényképezőt és Húzott szeműeket kerestünk xD Hát nem sokat találtunk az utcákon. Először elmentünk a Sakura Zakába , ez a bolt egy animés bolt, ahol lehet rengeteg dolgot venni, bár elég drágán. Én vettem egy GazettE-s pólót, egy Shinee-s telefontartót, néhány K-popos kitűzőt, epres Pockyt.   Egy Homokrejteki nyakláncot és kettő shurikent, amiből az egyiket a Barátomnak adtam ♥
8800 Ft-t költöttem.
 

Ezek után elmentünk enni az Aréna Plázába KFC-t. Imádom a csirkét *-*
Majd ott még apuék vásárolgattak, mi meg gyönyörködtünk a Pláza hatalmasságában. Miután itt végeztünk már volt 2 óra. Ezek után elmentünk a Sárkány Centerbe. Ez egy hatalmas Kína rész ahol rengeteg kínai bolt van, küln cipő bolttal, ruhabolttal, kajabolttal.   Mikor behajtottunk a parkolójába és láttam az épületeket egyből arra gondoltam "itt kolbász lesz belőlünk" Bent viszont mindenki teljesen kedves volt, mindenhol Kínaiak. És ténylegesen olcsó árak. Milkát is 200 Tt-ért árultak. Egy 3500Tt-os Jackos övcsatot övet 1500Tt-ért vettem meg. Persze voltak ott az égbe szökő árak is...nem Kínaiak által árult sapkák nyuszi és cica füllel is. Kérezzk hogy menyibe kerül: "3500 drágám, vagy nem is 4500 édeském" Jó kis (Győzikés hanggal)  Majd egy szintén ilyen fajta nő kiugrik elém, de szószerin. "Bugyit vágy Melltártót angyalkám? Tessék csák!" Én meg rámosolygok és a melltartómat megigazítva: "nem köszönöm, van már rajtam"  Kerekre nyitott szemmel néz rám én meg mosolyogva elmegyek.
 Amúgy vettem ott egy mosolygós sapkát, és Jackes övet. *-*

Koncert előtt várakozás:

 

Nem voltak sokan, de éppen elegen. ^^ Mindenki megint tök kedves volt és aranyos. Egy összetartó szerető kis közösség. :)
Nagyon hamar kinyitották a kapukat. 6-ra érkeztünk és utána  pár perccel már ki is nyitották.
Volt két világító ablak, megesküdtem volna hogy ott vannak a srácok >y< egész végig néztem a két ablakot, hátha valaki kinéz és megláthatom őket. De nem. Egy pillanatra vettem el onnan a szemem és mire vissza néztem az egyik ablaknál mozgott a függöny, a másiknál meg elvolt húzva. TwT és én lemaradtam róla xD Na mindegy. Simán bejutottunk, Beálltunk a tömegbe és Vártunk hogy kezdődön. japán zenék szóltak a hangszórókból alacsony hangon. Minden szám végén görcsbe rándult a gyomrom, hogy Jézusom most jönnek, de nem. >< A sor eleje elkezdte zengeni hogy An Cafe, de nem volt túl sok sikere xD Néhány újabb próbálkozás után kijöttek a srácok T_T

A Koncert:

A sorrendre nem emlékszem pontosan, de azt tudom hogy először Teruki, és végül Miku jött ki. A tömeg sikítozott és őrjöngött.  Elkezdték az első számukat. Látszott Mikun hogy nem stimmel vele valami. Majd el is mondta hogy nincs túl jól, éhes is meg rosszul van, meg nem aludt túl sokat, de örül hogy lát minket és hogy nagyon nyappy. Meg elmondta hogy soha sem fogja kiverni a fejéből ezt a koncertet és hogy bele égetett az emlékezetébe minket. TyT Olyan aranyos volt. Nem tudtam hogy ezt csak úgy mondja nekünk, vagy tényleg szívből jön. De mikor könnybe lábadt szemekkel üvöltötte teli torokból hogy "Arigatou" Akkor éreztem hogy tényleg szeret minket, és tényleg örül hogy itt van. Nem lehetett hallani a hangját mikor ezt üvöltötte de szerintem mindenki aki egy minimális kis Japán nyelvtudással rendelkezik az letudta olvasni az ajkairól, mikor a zene alatt üvöltötte hogy Arigatou. :D  (jelentése: köszönöm) Volt egy olyan rész amikor mindenki mondott valamit magyarul Én Kanont Kaptam csak el itt a Videó:

Itt van az egész kissé rosszabb minőségben de nagyon jó *-* (ott fent)

Nah és utána elmentek le átöltöztek, Majd mikor vissza jöttek elő adták a Duck No Magical Adventure-t miközben azt kérdezgette Miku hogy kit szeretünk a legjobban illetve ki a legszexibb. Miku és Takuya nyert az elsőnél döntetlennel. Majd Kanon és Teruki versenyzett a legszexibb névért. Kanon győzött. *-* És miku rá mutatott és azt mondta: "Szexi vagy!" Majd azt hogy " Kanon szexi póz" És bevágott egy szexi pózt*-* De mielőtt kécségbe esnétek hogy úgy kell elképzelni, vagy épp vissza emlékezni, nyugi, hisz van róla videó ^3^ (ott fent a felső)

Miku a végén levette a pólóját, okunkat sokkos helyzetbe hozzva, éshez kaptam nagy nehezen és le videóztam egy kis ideig, majd úgy döntöttem inkább saját szemmel gyönyörködöm benne. *-*  (ott fent az alsó.) Amúgy a végén ledobta a pólóját a közönségbe, de szerencsés az aki elkapta T_T Ha én elkapom az elő dolgom az lett volna hogy megszagolom milyen az illata Mikunak. Bár kicsit izadt lehetett meg vizes...mivel többször leöntötte magát és rázta a fejét mint a róla elnevezett kutyánk xD Majd miután vagy 1 hónapig azt szagolgatom és beleég az emlékezetembe és az orromba az illata, akkor kimosom és abba járkálok mindenhova xD

Amúgy ha olvassa ezt az aki elkapta, vagy ismeri azt a szerencsezsákot, az kérem írjon szeretném megtudni milyen az illata Mikunak TwT És szeretnék képet látni a pólóról és/vagy róla, és feltenni a blogomba ^^

Még dobtak le amúgy pengetőket, és vizes üvegeket, meg persze Miku is locsolt minket rendesen, de sajnos engem nem öntött le pedig melegem volt nagyon!

Ez a koncert nem tudom miért, talán azért mert Mikuék sokkal nyitottabbak voltak felénk mint az LM.C, nagyobb hatással volt rám, mint Mayát a példaképemet látnom a színpadon.
Majdnem sírtam a végén és még ott akartam maradni, hogy Nézzem Mikut T_T

Nagyon szépen köszönöm Srácok ezt a koncertet. örökkön örökké emlékezni fogok rá. Szeretlek titeket!!