Mint ígértem egy kis koncert beszámoló :)
Nos a koncertet megelőzőleg jelentkeztek problémák...apukám (a sofőr) igazán nagy lázzal küszködött, és a kocsink is elromlott. Még szerda este úgy volt hogy nem megyünk. De reggelre mintha misem történt volna, mindenki jobban lett. A kocsink nagyjából rendbe jött, csak haza felé szarakodott egy kicsit. Kilenckor keltem, de dél után indultunk el, mert anyu még takarított -.- Kettőre Bp.-n voltunk. Elmentünk a sakurazakába *-* és jó sok mindent vettem :D
Voltunk Harley Davidson boltban is és persze a kaja sem maradhatott el -^^- (KFC)
Na de nem élettörténetet írok, hanem koncert beszámolót.
Hat után picivel ott voltunk a Club 202-nél. De csak hét után mehettünk be, a koncert maga nyolc után kezdődött és úgy tízig tartott. (Nem hamarkodták el :) )
A várakozás közben láttam pár igazán érdekes fazont O_O Olyan színes hajakkal voltak ott, és kontaktlencsével hogy az hihetetlen. Nagyon jó érzés olyan emberekkel körül vetetni magam akik olyanok mint én és nem bántanak... :3 A húgommal és szerelmemmel mentünk el a koncertre. És hát aki ismeri a párom..az tudja hogy jó magas a srác :D Úgy hogy volt személyi kamerásom *o* Köszönőőőőm!!! Az An Cafe másodszorra volt itt Magyarországon, Kanon harmadszorra játszott hazánkban. Feltűnően kevesen voltunk, de ez nem igazán befolyásolta a fiúkat, ugyan is ugyan úgy beleadtak mindent a zenébe mintha kétszázezren lettünk volna :) Nagy várakozást megszakítva a lámpák lekapcsolódtak, a füst beborította a színpadot és kiugrott Teruki. Teruki az egész show alatt csendes volt nem igazán csinált mást a doboláson kívül. Ami meglepett hogy szőke, és nagyon sokat levesz ez a külső a korából. Bár nem mintha olyan nagyon öreg lenne alapból xD A pontos sorrendre nem emlékszem, talán Yuki jött, nos előre tisztázom, nem tudom hogy ami szokott lenni rajta az paróka, vagy a haja (remélem néha paróka), de most egyenes volt és nem göndör, a szemüveg meg mintha a fejéhez lett volna ragasztva, még csak el sem csúszott xD Az öltözködése meg, megint csak felülmúlhatatlan volt (xD) egy rózsaszín rövidnadrág volt a cica nacijára felhúzva. Kanon is kijött a színpadra, de ő úgy nézett ki mint mindig. Iszonyatosan izzat a srác, nagyon sokat ugrált és hát izzott tőle a színpad \(-^-^-)/ Takuya egy normális, saját ízlésének megfelelő felsőt és nadrágot viselt. Végig figyelte a közönséget, és aki nem mosolygott azt addig nézte és grimaszolt neki míg el nem nevette magát, mint én...(na.. dehát lesokkolt mikor rám nézett!! xD) Aztán persze a fő fő ember is ki jött...Miku! Hatalmas őrjöngés és könnyek zápora. Miku haja fekete lett és nagyon jól áll neki, szoknyában volt egy kis cicanacival ami szintén jól állt neki. :) A Smile Ichiban Ii Onna-val kezdtek.

Remélem le játssza, ha nem fent lesz Youtubon is. Aztán Miku megszólalt magyarul: Miku vagyok, Hogy vagy?, Jól. Köszönöm szépen. Nagyon édes volt. Játszottak még jó sok számot amit velük együtt üvöltöttünk, köztük a Cherry Saku Yuuki, és
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Hali...Anata no namea wa nandesuka....^-^ /Mi a neved?/