/3.verses kötetem/ Mikor beborul az ég

Gyermek és anya

Ne hagyd könnyezni szemeit.

Sose utasítsd el ölelő kezeit.

Ne agy neki pénzt, se más drágaságot.

Egy kell neki. Add azt! A boldogságot.

Törődj vele,öleld meg,

érezd ahogy szeret.

Ahogy gondol rád, szemébe le van írva.

Enged, had mondja neked, édes jó anya.

Ne utasítsd el ezt a szót, hisz neki ez egy élet.

Had mondhassa addig, amíg csak élhet.

Ne mond, hogy nem szereted.

Mert ő a te gyereked.

A te véred ,a szíved,

Ő is, a te test részed.

Belőled lett, belőled élhet.

Hát hallgasd a nevetését, amíg lehet.

Kérdések halmaza

Nézz rám, kérlek mond el nekem:
Miért vagy még mindig hű szerelmem?
Emlékszel még arra a napra, mikor egymásra leltünk?
Gondoltál arra, hogy egyszer mindent elfelejtünk?

Nézz rám! Mit látsz bennem?
Mit súg neked annyi év után szemem?
Miért élünk együtt,
És miért nem hagy ki szerelmünk?

Mi az, mi ily boldoggá tehet?
Szíved még tényleg szeret?
Bár összekötöttük szívünket,
De még midig félek, hogy elvesztelek.

Ezért teszem fel e sok kérdést,
Hogy megszüntessem a félést.
Attól, hogy szívem kincsét elvesztem.
Attól, hogy mire felébredek, nem leszel mellettem.

El nem ért álom

Álmodni jó, de meddig?

Míg álmodsz egy élet letelik.

Mi úgy hiszed megtörtént,

igazából rég véget ért.

Az álmok hiú remények,

Nem igazak, bármennyire is szépek.

Ígérhet szerelmet, örök életet,

De igazából ezek, nem léteznek.

Én álmodtam sokat, ébren

mind bent volt egy reményben.

A remény elúszott,

Összetörve ott hagyott.

Álmodni azt hittem megéri,

De most látom, életemet elveszni.

Mind az mi addig történt, nem láttam,

Hogy az álom beteljesüljön, csak azt vártam.

Vártam csendben szobámba,

Tettem érte. Könnyeztem ágyba.

Életem a reményekbe építettem,

De álmom, soha el nem értem.

Csak én

Csak én láttam, igaz könnyedet,

Ami készült elhagyni a szemedet.

Végig folyni lázas, égő arcodon

S meghalni, forró, perzselő ajkadon.

Csak én tudtam, igazi bánatod okát,

Amivel próbáltad átvészelni, az éjszakát.

Min segíteni úgy tudtam,

Ha dédelgettelek karomban.

Csak én éreztem, a fájdalmadat,

A nem jól eső szavaidat,

A félénk érintéseket,

A szerelmes öleléseket.

Csak én segíthettem rajta,

Hogy ne menj örök álomba.

Ez mégis csak a szerelem

Míg meg nem gyógyult, addig öleltem.

Magány

Szeretlek! Zeng e szó az éjben

De válasz nem jön rá

Csak egy hulló csillag az égben.

Állok az utcán, bámulom a várost,

Reménytelen gondolat szeli át szívem.

Gondol e rám valaki most.

Sötét utca, csak egy halvány fény.

Hol felgyullad, hol elalszik,

Olyan, mint szívemben a remény.

Állok, s nézem a földet,

Csak az árnyékom van velem,

De ő meg nem ölelhet.

Csillagos az ég, mi fölöttem tátong,

Rajta ezer csillag, mint szívemben az emlék.

Az emlék mi rossz,mind csak egy átok.

Átok mi szívem marja,

Mi e szörnyű fájdalmat enyhíteni tudja

Az az ő édes hangja.

A szó mi annyit jelent: örökké veled.

Csak néhány hang, de sok érzelem,

Ez nem más mint: a szeretlek.

Csak egy percre

Egész nap, csak mosolygok

szomorú arcot nem mutatok.

Haza érek, földre esve

Kérlek szánalmasan egy utolsó percre.

Elmondom neked szánalmas életem

Minden könnyem csak neked köszönhetem.

Éltem a bánattal míg bírtam

De most szánalmasan kérlek segíts rajtam

Előtted könyörgöm, mert kidobtál mint kutyát télen.

Meg nem szántál akárhogy kértem.

Most utoljára mondom szeretlek

amíg élek el nem feledlek

A síromba is emlékezni fogok rád

Nem hagyom hogy legyen egy nyugodt éjszakád

Ott leszek fölötted szelemként lebegek

Mert elhagyni nem tudlak túlságosan is szeretlek.

Ez a szerelem mi ontja vérem

Ez az átkozott gyilkos érzelem.

Ígértél nekem fűt,fát,csillagot.

Azt mondtad amit kérsz azt megkapod

Nem hogy nem kaptam de elhagytál

Minden kis csajjal megcsaltál

És igen én vagyok szánalmas ember

mert azt mondtam egyetlen egyszer

Szeretlek és érted bármit megteszek

És én soha el nem felejtelek.

Döntés

Szeretem még mindig kedvelem
De összetörte a szívem.
Még mindig csak azt érzem
nélküle nincs életem.

Meglátni őt egy álom
Feledni nevét a halálom.
Mosolyát minden nap kívánom,
Mikor rám néz azt imádom.

De a mosolya a nézése
mond, még enyém-e.
Vagy más jár a fejébe,
Más bújik ölelő kezébe?

Sokszor megfordult a fejemben.
A választ megfejtettem
Talán soha se szerettem
Az lesz a legjobb ha elfelejtem

Végleg

Köszönök neked mindent
meg tanítottad, hogy hogyan éljek
Megtanítottál szeretni
És mind ezt most elkel feledni.

Mert egyik napon még hű tanárom
Másnap benned örök ellenségem látom.
Egy összeragasztott szívet mit te tartottál össze
Most mint jelentéktelen vázát dobtad a földre.

Kis darabjai szerte széljel hevernek
várva arra hogy valaki felvegye őket.
Hiába várnak téged a te segítő kezed
Őket te már meg nem érinted.

Már egy hónapja tán hogy itt hagytál
mint bolhás kutyát kitaszítottál.
Most már nem gyötröm magam
felépítem közted és köztem a falam.

A kapcsolatot vele berekesztem
Az összes közös emléket megszüntetem
Mert olyan embert akarok feledni,
Akit örökön öröké fogok szeretni.

Szeretlek

Köszönök neked mindent

főleg az életet és a szeretetet.

Meg hálálni ezt senki nem tudja,

csak annyit mondhatok: Szeretlek Anya.

Szeretlek, és százszor szeretlek

Ahogy meglátlak meg ölellek.

Ölellek míg tart az élet

Soha nem feledlek téged.

Szeretlek mondom neked

azt is mondom nem feledlek.

De ez mind csak szó és nem igaz tett

Mert ilyet az ember nem tehet.

De én még is megpróbálom

megmutatni minden áron.

Hogy mindörökké veled leszek.

És mindig csak szeretlek.

Már csak

Ma már csak egy kép maradtál,
Egy fájdalmas emlék.
Csak még egy percet kérnék.

Ma már csak kép őrzi mosolyod,
Csak egy emlék hang nevetésed.
De még most is megtennék, mindent érted

Már csak álom őrzi érintésed,
Egy kép, amit néha látok,
Mit örökre szívembe zárok.

Már csak egy könny, mi emlékeztet rád.
Csak egy csepp, mi mindig ott ragyog,
Egy fájdalom mi addig tart, míg meg nem halok.

Belsőm mélye

Elfeledni, meghalni,
Mindent mögötted hagyni.
Hagyni, had sodorja az élet
Messze a szép évet.

Meghalni és nem érezni.
Könnyebb feledni és elvérezni.
Megölni magad, itt hagyni mindent,
Csak ne hagyd így élnem az életet.

Mit akarnak még tőlem?
Hogy életem végig röhögjem?
Fájdalmam elrejtve
Rohanjak az életbe?

Nem! Soha többet.
Nem fojtom vissza a könnyet.
Jöjjön, én várom,
Hogy folyjon az arcomon.

Okot is ad rá az élet,
És nem, nem keveset.
Látszat néha csal,
Mert ott egy halvány fal.

A fal, minek sokan neki mennek.
Egy fal, mi miatt sokan felednek.
Mögötte sok ígéret,
De el sosem éred.

Gondolj arra...

Ha esik eső, gondolj arra,

Hogy sírok.

Ha fúj a szél, gondolj arra,

Hogy valakit hívok.

Ha süt a nap, gondolj arra,

Hogy mosolygok.

Minden nap, gondolj arra,

Hogy rád gondolok.

Karácsonyra kérem a szíved

Ha kívánságom válna valóra,

Akkor a szíved lenne becsomagolva.

Az én karácsonyfám alatt állna,

Piros színű csomagolásba.

Ha megkapnám e kis apróságot,

Örömöm körbe repülné az egész világot.

Szíved éjjel nappal dédelgetném,

Hideg éjszakán melengetném.

Minden este szíved hallgatva aludnék,

Csak igazat álmodnék.

Akkor lennének igazak a vágyak,

Ha szíved mellé,téged is megkapnálak.

Az utcán

Téli utcán sétálgatok

Csak úgy röpködnek a mínuszok

Nagy bundás kabátba burkolva

Ballagok a sötét utcába.

Néhány halvány fényű lámpa

Mi világit a járdára.

Egy két csillag és a hold az égen

Mi felhő mögül néz rám szépen.

Testem a téli szellő

Hajam hóból font kendő

Szívem lángból formált hógolyó

Cipőm halkan szálló szánkó.

Sivár és kihalt minden

Az út tiszta hófehérben.

Csend van... síri csend.

Senki sincs már fent.

De még is megtöri valami e nyugalmat

Egy kiáltás, egy segély kérés mi árasztja a s fájdalmat.

Az utcát nézve jobban

Hajléktalanok minden kis zugban.

Mind csak várja a jobb időt.

Mind csak várja a szeretőt.

A meleget, a boldog életet.

Mert feledni akarja a félelmet.

Van ki ok nélkül került az utcára

Volt aki okból, s most a halált várja.

De mind érez egy közös érzést

A szeretet és a megértést-

Egy fa álma

Kicsiként kezdtem, ahogy sokan mások.

Álmodtam, s még mindig álmodok.

Vágyakozom egy szebb életre,

Pompára, fényekre.

Álmodtam, szép házról,

Annak meleg kandallójáról.

Álmodtam gyerekekről,

Családról s annak szeretetéről.

Reméltem s álmodtam már sokat,

és végre itt a pillanat.

Most itt állok fényben, pompában.

Gyermekek ének hangjában.

A legfényesebb csillag

Láttad már a legfényesebb csillagot?

Láttad mennyire szépen ragyog?

Én tudom miért, elmondom. Egy fiú szemének utolsó fénye,

s egy lánynak fájdalmas könnye. Ez az ami ragyog benne:

Csendes az éj,

már minden hófehér.

Kint az utcán nagy hidegben sétált egy lány.

A lányon fehér hószoknya.

Cipelője talán a szél szárnya.

Haját a jég fonta.

S most magányosan az utcákat rója.

Ugrál a kislány egyik helyről a másikra.

Ahova ugrik ott terem egy jég szikra.

Csendes az éjszaka.

Nem hallatszik más csak a csillagok hangja.

A lány megáll. Felnéz az égre.

Nézi s keresi ott van e az ő szerelme.

Drága egyetlenét nem látta,

csak a csillagokat mindet párba.

Lehajtja fejét, sóhajt egyet.

Majd nevet szinte mindent elfelejt.

Ugrál tovább a kislány, egyre nagyobbat.

Megáll s újra hallgat.

Sírást hall fent az égben.

Felnéz egy csillagot lát pompás fényében.

A kis csillag sír oly keservesen.

Mert már nem élhet szerelmesen.

A kislány beleborzong a hasonlóságba.

Csillagban halott szerelmének szemét látta.

Ekkor eszébe jutott, amit szerelme utoljára mondott.

”Ha magányos vagy nézz az égre.

Ott leszek én, már mind örökre.

Az leszek ki legkeservesebben sír.

Az kinek fénye mint a napsütötte márvány sír.

Szólíts nevemen.

S én hozzád megyek szerelmem.”

A lány könnyel küzdve szólította a fiút.

A csillag felé elindult.

Nyújtotta kezét, a csillag is felé nyúlt.
Elérték egymást mint két szellem.

Egybe olvadtak s most ők ragyognak ketten.

Hazugság

Hazugság, ami felemel.

Hazudni csak szépet kell.

Igazat ne mondj, mert az fáj,

Tényt mondani az életben kár.

Ha lélek elmegy, mond hogy még itt lebeg.

Ha szerelem elmúlt, mond hogy még vissza jöhet.

Ha szív már nem dobban többé, s ajak nem mozog,

Mond hogy még szívedben hordozod.

Nézz rám, mindig szeress,

Akkor is ha nem helyes.

Fogd meg kezem, ölelj forrón,

Csókolj lassan hazug módon.

Hazudj tavaszt, tél helyett,

Hazudd nekem az életet.

Hazudj napot az égre,

Fényt a sötétségbe.

Csak kérlek, kérlek

az igazságtól félek.

Kérlek, hazudd nekem a szerelmet

s, Majd én hazudom Neked a boldog életet.

Meg nem történt...csoda

Álmodtam egy éjjelen

Hogy elért a szerelem.

Álmodtam hogy látsz,

És hogy csak rám vársz.

Minden ott kezdődött

a négy fal között.

Hol először néztem szemedbe,

Éreztem elért a szerelem szele.

Könnyű ruhája simította testem

Körbe körbe, játszott velem.

Addig körözött körülöttem

míg elszédültem, s beléd estem.

Apró ajkad minden nap csókolnám,

Puha tested éjjelente ringatnám.

S mikor elalszol arcod nézném,

Minden percem veled élném.

Nem Tudtam soha, de reméltem

S meg történt, az egész véletlen.

De enyém vagy, enyém leszel örökre

De ez az álom nagyon röpke.

Elszállt mint fán meg bújó madár,

Mikor röpke vándor arra jár.

Kis álom képek még repkednek,

De riadtan felébredek.

Kinyitom szemem sötétbe kutatok,

nem lelem tested, majd elfordulok.

Fal felé teszem arcom, a falat bámulom

Mert tudom ez csak egy álom.

Minden csak egy emlék, mintha átéltem volna

De ez csak egy hazugság, egy meg nem történt csoda.

De még látom arcod ahogy nekem mondod:

-Szeretlek- s szíved nekem adod.

Minden emlék marad

Egy át nem élt kaland.

A sátor, a ház, az utak

Párizs, Szajna és a hidak.

A kórház, a próba terem

Minden hamis perced velem.

A karácsonyok és a szilveszter

Kérlek ne ébressz fel.

Látni akarom még a buszokat,

a gitárokat, mind a húszat.

A Párizsi éjjelt, a padot

Minden ki nem mondott mondatot.

Minden nyugtató ölelésed,

Mikor a fába nevünket bele vésed.

A gyűrűt, a Balatont,

A repülőt s rajta a feliratot,

-Hozzám jössz?- s utána az arcomat

Majd a vízben a hajadat.

A kis esküvőnket,

Mind két gyereket.

A veled élt életet.

S azt ami téged meg személyesített.

Minden szép volt egy egész év

Minden szép és csoda szép.

Minden kis emlékről csak én tudok

S tőlük meg szabadulni nem akarok.

Kérlek álmodj még velem,

Álmodd hogy újra van szerelem.

Álmodj míg szabad vagy,

De magamra ne hagy.

Legyél velem,

Fogd a kezem,

Segítsed át a szívem,

Mond hogy lehet így minden.

Minden amit kigondoltam,

Minden amit álmodtam.

Segíts s csak ölelj,

Csak felelj.

Elér majd az álmom?

Te leszel a párom?

Látom majd gyönyörű arcod?

Ölel-e izmos karod?

A válasz igen. Tudom.

Elérem ha akarom.

És én ez az álmot dédelgetem,

míg beteljesül irántad érzett szerelmem.

Ő az

Mindig új s újabb az élet

Mindig szebb és szebbek az évek.

Napról napra változik az idő

És nem jut más eszembe csak Ő és Ő.

Ő egy hűvös szellő meleg nyári napon

Ő egy ölelés magányos napokon.

Ő az ki napodat élettel tölti fel

Ő akit nem feledek el.

Mosolya akár a szivárvány úgy szeli át az eget.

Nevetése mint legszebb dallam sírom felett.

Könnycseppje mi most lapra hull, aranyat ér

Ő az kinek barátságából mindenki kér.

A valaha volt legjobb barátom

Ő az kinek e verset írom

Ki mellett a nap is szebben ragyog

Kinek barátsága nélkül élni nem tudok.

Egy pillanat alatt

Olyan könnyen jöttél világra,

Mint nyári szellő Tavasznak hajnalába.

És úgy vett el tőlem az élet

Mint hűvös felhő nyártól a meleget.

Olyan hirtelen történt minden

Tegnap még itt vagy, ma már nem.

Minden pillanatra emlékszem

Mert végig téged figyelt a szemem.

Sírodba nehezen engedtek

Mert az emberek szerettek.

Még mindig szeretnek és hiányzol nekik

Mert drága szemed nem feledik.

Mióta meghaltál, drága életem

Már csak a halált keresem

De addig élvezem az életet

Mert tudom, hogy foghatom még kezed

És ha majd elérkezik az a pillanat

Mikor Isten magához ragad

Boldogan lépem át az élet kapuját

Mert tudom hogy veled leszek egy másik életen át.

Ki vagyok?

Nincs szavam nem tudok mondani szép szót,

Nincs nagy szívem, nem tudok adni jót.

Nincs kincsem, mit oda adjak,

Nincs tüzem, mivel szeretetet valljak.

Nincs lángom, mivel melegítselek,

Nincs könnyem, mivel fürdesselek,

Nem tudok ölelni és szeretni,

Nem tudok emberként élni.

A nevem egyenlő a boldogsággal,

A nevem nem egyenlő a vagyonnal,

Se más drága kővel, kelengyével.

A nevem egyenlő a szeretettel.

Én vagyok ki beragyogja az éjt,

Nem csillag vagyok, nevem nem jelent fényt.

Én vagyok ki könnyet csal ember szemébe,

Nem vagyok szomorú történet, se a lét vége.

Egyszerű vagyok, mint más dolog.

Csak szebb és bölcsebb vagyok.

Nem, nem vagyok tankönyv sem,

S afölött görnyedő tanuló sem.

Annál egyszerűbbre gondolj,

Ott vagyok minden hol.

Egyszerű de nehéz, kilétem:

A Köszönöm Szépen.

Örök élet

Örök élet, milyen kemény szavak ezek.

Szinte lehetetlennek tűnnek.

Mit takarhatnak?

Mit akarhatnak?

Sokat, és még még többet,

Rejtelmességet.

Nehézséget és kegyelmet

A be nem következett Véget.

Nem lehetséges, nem teljesíthető

Csak képletesen elérhető.

Hiszen a szív nem dobok örökké,

S végül az ember mindig a Végé.

Ha az emberek megjegyzik személyüket

Testünket, életünket, tettünket.

Tudni fogják, létünk valóságát.

Életünk biztosságát.

A test nem maradhat mindig fent,

Nem lehetünk halál után együtt többet.

De ha az emberek majd Tudni fogják nevünket

Akkor mondhatjuk, meg fejtettük az örök életet.

Kérem

Gyűlöletem veszem megoldásnak,

Haragomat távol tartásnak.

Feledni csak égő tűzzel tudom

Bocsánat ha ezzel önt meg bántom.

Igen én magázom,

Hogy hogyan esik személyének nem tudhatom.

Bocsájtsa meg minden ölelésem,

És felejtsen el kérem.

Ne vegye számon létezésem,

Ne beszéljen többet vélem.

S hogy létezésem titok maradjon

E levelet a tűz eméssze úgy akarom.

Álmomban élek

Meg folyt a tehetetlenség! Nem bírok szabadulni!

Nem lenne jobb más, csak aludni és aludni.

Mert akkor álmomban járok,

Pihe felhők között szállok.

Édes tejet iszogatom, boldogan élek.

Csak az átkozott ébredéstől félek,

De eszembe villan egy szó: bármikor!

Lecsukom szemem, és elönt a hazug mámor.

Itt én alakítom a dolgaim, én parancsolok,

Mindent követelek és akarok.

Eleve enyém, így megkapom

Mert ez, az én álmom.

Úgy nézhetek ki, hogy akarom,

Úgy beszélhetek, ahogy kívánom.

Minden akaratomra van, és tényleg saját!

Csak egyet nem kapok meg, az élet súlyát.

Nem is rossz elmenekülni ide,

Levenni a követ, csak néhány percre.

Elgondolkodni az életen,

felébredni, és élni tovább csendesen...

Hős

Apa, milyen minden napi szó,

De még is elgondolkodtató.

Három betű, két szótag,

Kiejtésével még is az öröké valóságot mondtad.

Az Apák védelmező szentek,

Örökké a gyerek lelkében égnek.

Mindig óvnak, féltenek,

Mosolyognak és szeretnek.

Kemény páncél övezi testük, lelkük

Még is egy gyerek mosoly a végzetük.

Büszkeség önti szívük, ha látják gyermekük,

Hallják hangjuk és figyelik tekintetük.

Apa, hajszolni magad az életünkért,

Nevetni a múló kedvünkért,

Erősnek lenni mikor, könny fojtogat.

Jót mondani, mikor még azt sem szabad.

Minden nap egy célért élni,

Az élettől a legjobbat remélni.

Óvni és szeretni,

Félve elengedni.

Ez a hősiesség, nem a kardal vívás,

Nem az, hogy egy mezőföldön mélyebbre áss.

Nem szörnyeket megölni,

Hanem a gyerekeidet, mindennél jobban szeretni.

R.I.P Jasmine You

Egy másod perc alatt megszűnt nyoma,

nem maradt más, csak néhány szó a homokba.

Szerelem, rég volt boldogság, bánat,

Szép régi emlék szavak, eső cseppje a mának.

Szívét nem hallották többé dobbanni,

Hangját se lehetett többé hallgatni,

Csak képét nézni, két könnyes szemmel.

Nézni a múltba, régi emlékekkel

Halk játékát két kezének,

el vitte a szél, messze az égnek.

Ruhája suhanását tornádóként vette az élet,

S szívünket rommá zúzza, a nagy szél köteg.

Most is néha éjjel hallom, hogy játszik.

Édes szólót küldi le ránk, ha szíve vissza vágyik.

Könnye hull szaporán az égből,

Mert háza már, a felhők fölé épül.

Egyszer fent aztán lent...

Szakadék szélén bámulok a mélybe,

Sötétebb, mint az ég tengere.

Hatalmas zuhanás az élet útján,

Vagy szárnyalás a magaslat csúcsán.

Ó, nézz fel! Milyen szép az ég.

Alul piros, a nap fent van még.

Sötétedik, lassan belepi a tájat.

A sötétség lágy leple ad nekem, egy szárnyat.

Nézd! Az ég már sötét kék. Repülni milyen lehet?

Repülni fent gondtalan, az élettől ad menedéket.

Kitárom karom, a szél belém kap.

Ringat, de földtől el nem ragad.

Még is, pár percre lehunyom szemem,

Mintha szállnék, mintha szállna szellemem.

Lelkem most tisztább, a fehér hónál,

Többet ér, minden jónál.

Mondd, meddig tart még ez az érzés?

Míg vissza tér a józan létezés?

Már látom, nem változott semmi!

Vajon, milyen lehet zuhanni?

Szél nem kap beléd. Arcom felhő nem simítja.

Elrugaszkodom, ezt már senki meg nem állítja.

Se hang, a távoli éjből, se szerelemes kezed.

Kinek ugrok? Csak neked, csak neked!

Zuhanok, nyomasztó érzés, szemem csukva.

Mélybe hullok, a fénylő csillagokat elhagyva.

Gondolatomban egy név jár, csak a tied.

Meggondolnám magam, megfordulnék, de nem lehet.

Miért tettem? Miért tartok a mélybe?

Hisz szárnyalhattam volna fenn az égbe.

Gyorsan, még tart a szakadék,

Ó Istenem mi lesz még?!

Emelj föl engem drága eszme!

De ha az nem, hát gondolatom repíts el messze!

S nevedet kimondva, szállok fel az égbe,

Csillagok közé boldogan érve....

Jasmine

Verset írni egy emberről,

Nehéz, mint költeni az életről.

De nehezebb ha olyanról írsz

Kinek élete már nincs.

Most , még is, átugrom e falat

S megírom, legszebb verset mit világ valaha halhat.:

Csendes élet, boldog nappalok.

Érted életem, meg is halhatok.

Fontos vagy, mint a minden napi levegő,

S szívem egyetlen dobbanása, csak is Ő.

Kinek szíve arany, neve Jasmine

S Ő ,állt egykor a világ élén.

Tudta belsejében, rájött már rég,

Hogy élete elhagyja, nem lesz soká még.

Borzasztó érzéssel élte, utolsó napjait,

Látta maga körül, reménykedő barátait.

Mindegyiknek, egy kis könnycsepp ült szemében,

S bíztak a fiú felépülésében.

Vissza gondolt, utolsó percében

Mindent megtett-e az életében.

Látta maga előtt, a nevető ismerősöket,

Látta lelkében, az őrjöngő közönséget.

Mindenre gondolt, szinte egy másodperc alatt

Bár 30 évig rakta tele az élet élményei falat.

Most még is, előtte úsztak a boldog órák, nappalok

Majd arra gondolt, „Most meghalok?”

Barna haja párnán szét terült,

S arcára nyugalom ült.

Még utoljára nyögött egyet,

„Mindig veletek leszek.”

Halk basszus szólt a csillagos éjszakában,

Farkas vonyított a sötét tájban.

Jasmine most fentről nézi életünk

S majd mikor itt az idő, mi is vele leszünk.

A szerelem

Velem vagy mikor az élet úgy hozza,

tudom nem lehet örökké, az túl sokáig tartana.

Nekem csak te kellesz, míg tart az élet

Bár szeretném, ha halálba is vihetném emléked.

Még jobb lenne ha nem hagynál el soha,

Kezed, mindig engem fogna.

És ezt nem kérem sok időre,

Csak a végtelen, örökre.

Ég és Föld

Te vagy az Ég, a mennyei fény.

Én vagyok a Föld, a pokoli örvény.

Te fényt adsz világító napoddal,

Én szeretetet, rajtam élő humanoidokkal.

Éjjelente, békés sötétséged

Belepi göröngyös térségemet.

Csillagjaid, ezer fénnyel figyelik létem,

S én homokszemeimmel, kerekséged védem.

Ketten fontos, ám ellenkező barátok vagyunk,

Egymás nélkül, akár meg is hallhatunk.

Bár neked bolygód, s földed van ezernyi,

De nekem, csak te vagy a mennyei.

Mondják párszor ellentétre,

Ég és Föld van közötte.

De még is, Földnek ég a lepeljel,

S Égnek föld a fekhelye.