/1.verses kötetem/ Az élet nagy dolgai

Mielőtt olvasnád!! Ezeket a veresek még vagy 3 éve írtam, azóta sokat fejlődtem. Vannak mára új verseim, azokat is felrakom majd. Ez egy verses kötet...a legelső. :) Jó olvasást hozzá. 

Alig várom

Alig várom, hogy a napnak vége legyen,

Hogy gondjaim elfeledjem.

Karjaid közt leljen az álom,

Érintésed s csókjaidat alig várom.

Alig várom,hogy enyém légy.

Lelkemet lelkeddel védd.

S én is védem a tiedet,

Mikor, szelíden megérintem, szívedet.

Alig várom, hogy nyár legyen,

A zord tél elmenjen.

Tán akkor szívemben is nyár lesz,

Miben gondtalan,boldogan élhetsz.

Alig várom, hogy kimond a szót,

Mi szívemnek jelent a: jót.

Mitől felderül az ég,

Mitől szívem lángja ég.

Mi,azt jelenti,hogy vagy nekem.

Ez nem más, mint a: Szerelem

Mátés Kitti és Radák Mónika

Az élet fura

(Mátés Kitti és anyukája emlékére, kik egy szörnyű autóbaleset áldozatai lettek 2006 nyarán)

Az élet fura,rossz , mert vannak csalódások, elválások .

De vannak boldog percek, mosolygások ,

De az is csak egy percig tart,

Mert a hír is becsaphat.

A jövő és a múlt

Mindig gondolok rád, milyen jó volt veled

Ölelnélek még,mindig fognám kezed.

Felnéznék rád s elmosolyodnék

Arcodra mosoly ülne,majd elérzékenyülnél.

Könnycsepp hullna ki szemedből

S elfordulnál szégyenedből.

Megnyugtatnálak sírj ha akarsz,

Tudod jól, engem nem zavarsz.

Megismertem vad s érzékeny lelkedet

És te is megismerted az én szívemet.

Beleszerettünk egymáséba

S a szerelem ránk volt írva.

De szép volt rég.

Bárcsak tartana még!

Egy percre láthatnálak újra,

Visszatérítenélek a helyes útra.

Ki tudja? Lehet hogy még mindig hevesen ver a szíved,

Csak egy rossz gondolat, mi tőlem eltérített.

Két megoldás van, a jó és a rossz.

Te melyiket választottad? Gondolkozz!

Szeretlek de miért......?

Beleszerettem a szemedbe,

Mely csillog mint az ég tükre

És oly barna, mint a gesztenye.

Megszerettem ajkad,

Mely alul vastagabb.

Mi mond nekem szép szavakat

Imádom a karodat,

Mely nekem védelmet ad.

Mi éjjel átfonja testem

És soha el nem eresztem

Szeretem a piercinged,

Mi hidegről bejőve, hideggel megillet.

Szeretem akkor is, ha nyakamon sebeket ejt.

Mi megcsillan,ha a hold rásüt,

Mitől a szívem, nagyokat üt.

Szeretem az orrod,

Mivel este a zenét szuszogód.

Nekem ez a legszebb zene,

A szívem egyetlenje'.

Rengeteg példát felsoroltam,

De amit akartam azt nem tudtam.

Arra szó nincs ez: a szeretet.

Mert, az ember igazán, ok nélkül szerethet.

Emlékek

Ha én már nem leszek,

Emlékemet őrizd meg.

Veled leszek akkor is ha nem látsz,

A földre engem többé nem vársz.

De a remény ég a szívedben,

Mit én keltettem régebben.

Gyere,ölelj át! Még nem megyek.

De lesz idő, hogy nem leszek.

Drága szívemben a fény kimúl',

Szememből az utolsó könnycsepp kihull.

Arra kérlek sirass meg egyszer,

De aztán bánatod, mi miattam kelt, erezd el!

Szív gyógyító

Ha fáj valami

Hát add ki.

Fájó lelked,csak jobban lesz tőle,

De az érzéstől nem szabadulhatsz örökre.

A fájdalom örömmel jár.

Az öröm meg néha fáj.

Mert, a szeretet nem mindig tart örökké

S ha elmúl', szívedet az teszi törötté.

Szívedet összerakni te nem tudod,

Nem lesz egész soha már-gondolod.

De egy újabb szeretet összeragasztja

S lehet, hogy újra összerombolja.

Van oly ember, kinek örökre összerakták szívét.

Hisz ő már megtalálta, az ő örök szerelmét.

S akkor e két szív összeforr, s lesz belőle egy nagyobb.

És akkor végre ketten kiáltják: Nézzétek boldog vagyok!

Napraforgó

Napraforgó mezőn táncolok a szélben.

Hallgatom a szél zúgását,

Mint a fák az élet elmúlását.

Ahogy a levél lehull,

Úgy az élet elmúl'.

A szakítás ára

Körülöttem sok sok fa,

Mi ráhajlott az útra.

A fákat rég elhullt fű övezi,

A kunyhó mellett egy asszony a kukoricát szemezi.

A kukorica szem csak hull a földre,

Mint egy ifjú lány szeme könnye.

Mert tudja hogy elhagyta őt a szerelme,

Nem jön vissza többé, elment örökre.

Szíve megszűnt dobogni a lány, s a világ iránt.

Úgy érezte nem szeretik,nem talált más irányt.

Szenvedett sokat, mire eljött az a pillanat,

Szívében egy ér megpattant.

Összetört icipici darabkákra,

De későn tudta meg a lányka.

Úgy döntött ő is véget vet az életének,

S át adta magát a földnek, végleg.

Rég volt

Mióta elhagyott,

A szívem megfagyott.

Elvágták a szalagot,

Mi minket összetartott.

Pedig milyen szépek voltunk,

A szerelemről daloltunk.

A homokba szívecskét rajzoltunk,

De a szívünkbe, szívet nem karcoltunk.

Először láttalak,megszerettelek örökre,

Akkor bezártalak én téged a szívembe.

Boldogság könnye ült szemembe,

Most meg a szomorúságé gyűlt össze.

Emlékedet felejteni akarom,

Próbálom, de nem tudom.

Eszembe jut,hogy fogtad a karom,

S ,hogy felejtetted ajkadat ajkamon.

A szép sok emlék,

Ó bárcsak felejtenék!

Miattad többet nem sírnék,

De tán, akkor nem sokági élhetnék.

Még mindig

Elindulok egy hosszú útra,

De nem lesz ez nagy móka.

Csak csupa fájdalmas sírás,

Az emlékek,mi mélyre ás.

Egy út,honnan ember nem jött vissza,

Egy hely,hol az emlék hosszabb mint a Tisza.

Hol a lelkek térnek nyugalomba,

S élik napjaikat álomba borulva.

Az út mi oda vezet, hosszú és hideg,

De van mikor napos, ezt nevezik szép életnek.

De csak annak jut napos oldal,

Ki életét leéli, egy szeretni való fiúval.

Nekem sokszor volt napos, de az ég beborult,

Ezért lelkem az úton elindult.

Az úton mi a mennybe vezet,

Megmenthetsz csak add a kezed!

E vers azért íródott hogy elmondjam:

Mennyire kellesz nekem.

Szóban elmondani, nem mertem.

De most megteszem.

Van agy srác, kit nagyon szerettem.

De ez a srác engem csúnyán becsapott,

szívemet összetépte nem hagyott ép darabot.

Hihetetlen, de én még őt nagyon szeretem,

Még a pici darabokkal is, kinyújtom felé kezem.

A régi idők emlékére

Rég volt, ó de még milyen rég

Eltűnt az óvodából a sok kis nép.

Annak az időszaknak vége lett.

Hol van az a sok kis gyermek?

Én csak kettőt tudok hol van:

Egy osztályban,valamelyik padban.

Rég nem játszanak együtt,

A játékos ösztönük eltűnt.

Emlékszel, mennyi mindent csináltunk?

És hogy együtt hova jártunk?

A földön szanaszét, ezer játék,

De ez megszűnt,nincs már rég.

Az óvoda, hol napjainkat töltöttük,

Mi lett vele,szívünkből kitöröltük?

Nem, én nem! Ezer emlék fűz oda,

Emlék, mit felejteni nem fogok soha!

A zöld színe,sárga kerítése

Mi csalogatott:gyere,gyere!

A sok-sok játék,az óvodatársak,köztük te,

S mikor rád nézek,eszembe jut az óvoda emléke.

A szerelmünk a reményem

Olyan régóta ismerlek,

És azt hiszem szeretlek.

Minden este nyugodtan alszom,

Mert reggel látlak a buszon.

Van közös múltunk az óvodából,

De lesz közös jövőnk az élet iskolájából?

Remélem igen! Ez lehet pár hét,hónap,

De én már veled akarok lenni holnap.

A szívem téged megtalált,

A szemem mindig téged lát

És keresem azt a szelet,fát

Mi a neved fújja: a Jonatánt.

Álom

(de mégis szép)

Álmomban egy erdőben járok.

Az erdő közepén egy padot látok.

A pad mellett, egy patak csurog,

A fa egy dallamot suhog.

A dallam az életről szól,

A boldogságról és a fájdalomról.

E két érzés,a dal soraiban kergeti egymást,

Mintha két gyermek,játszaná a fogócskást.

Leülök és hallgatom a dalt,a patakot.

A fa, mi a pad mellett áll, jó illatot ont.

Az illat emlékeket idéz elő,

Az emlék, szép és ölelő.

Boldogság nyomja szívemet.

Mert megtaláltam a világban a helyemet.

Mert tudom ki vagyok,

Tudom miért vagyok.

A fa,a pad és a patak

Hirtelen köddé váltak.

Homályossá válik a világom

És rájövök: csak egy álom.

(2010)

Reménykedem

Reménykedem, hogy holnap látlak,

Reménykedem, hogy lesz kit várjak.

Reménykedem, hogy lesz kit karomba zárni,

És karjaiban a reggelt várni.

Reménnyel alszom el,

És reménnyel ébredek fel.

Reménnyel ,hogy leszel még nekem,

hogy lesz kinek mondhatom:szerelmem.

A remény felépíti a világom,

De későn jövök rá:ez csak egy álom.

Felébredek és a valóság rommá válik,

Az álomba a szívem vissza vágyik.

Búcsú a világtól

Nem sokára 15 leszek,

De életemnek véget vetek.

Csak egy halálos ugrás,

Mert azt akarom hogy szenvedni ne láss.

Szerettelek míg lehetett,

De most elmegyek.

Viszlát barátaim, viszlát emberek.

Viszlát,viszlát világ szerettelek.

Húsvét alkalmából

A mai nap különleges számomra,

Mert ma van húsvét napja.

Reggel nagy a készülődés

És megy már a sütés,főzés.

Reggel érzem a sonka illatát,

Ami jó érzéssel tölti be a szobát.

A reggelinél a család össze ül,

Majd az ajándékozásnál mindenki örül.

És ez boldog érzést ád,

Mert együtt van a család.

Elmúlt szerelem

Visszatekerném az időt,hiányoznak az ölelések.

De nem tehetem meg attól félek.

Miért hagytuk, hogy vége legyen,

életünkből a szerelem kimenjen?

Miért múlik el, mi szép,

Szívünk miért nem ép?

Könnycsepp miért ragyog szememben,

Ha nem is működött ez a szerelem?

Kifogást kerestünk,

hogy együtt ne lehessünk.

Majd elhagyta a szánkat: a szakítás,

most mégis jól esne egy kiáltás.

Csak azt nem értem, miért fáj,

Ha egymást nem akartuk már?

A válasz tán az,hogy még mindig gyúl egy szikra,

Csak az a baj, hogy nagyon kicsi a lángja.

Kell egy barát

Kell egy barát, kire számíthatsz,

Kell egy barát,kiben bízhatsz.

Ki a titkodat őrzi

És szíved védi.

Kell egy barát, ki unalmadat viszi,

Kivel mindig mindenkor tudsz játszani.

Kell egy barát, ki álmodik veled,

És közben élheted az életedet.

Kell egy barát, ki a szeretetedet igényli,

De ha nem akarod viszonozni, nem kéri.

Kell egy barát, kinek kell egy barát,

Ha én lennék az,akkor választanám az:Edinát.

Karácsony

Karácsonykor sok a tenni való,

Mert akkor érkezik a télapó.

Csengő szánon érkezik,

A gyerekek meglepik

csokival sütivel és tejjel,

Cserébe ő, a fa alá ajándékot rendel.

A krampuszok virgácsot adnak,

a jó gyerekek szaloncukrot kapnak.

A gyerekek felnevetnek

ha Rudolf orra csillan egyet.

Virág gyilkos

Leszakítanálak de nem merlek,

Félek hogy utánam jön a szellemed.

S a pokolba el visz engemet.

Gyilkos nem akarok lenni,

Virágot nem akarok ölni

Azt akarom ,hogy szép legyen

A világ e nemzeten.

De azért is leszakítlak tégedet,

Mert a szirmaid szépségében elveszek.

S legyőzöm a szellemed

Mert pokolba, nem megyek.

Fájó emlék

Az Emlékek néha fájnak,

De ezek a gondolataimmal járnak.

Te Emlék, miért kell hogy fájjon,

Hogy este ne jöjjön, az édes álom?

Kértem én, hogy maradj,

Kértem, hogy magaddal ragadj?

Kértem ,hogy álmaimban járj

Hogy, a gondolataimban szállj?

Nem! De te jössz és mész,

A szívemben élsz.

Néha csak álmomban,

De van mikor jártamban.

Zajong a fejem,

Homályos a szemem.

Könny csordul,

És a világom, felfordul

Szédülök,imbolygok.

Úgy érzem meghalok.

Nem kellene így lennie,

Tán most...tán most vége.

Néha, csak egy hullám,

De van mikor, rámegy az éjszakám.

Csak forgolódok,

Tán lázas vagyok!

De tán csak egy Emlék, mi fáj,

Ami a gondolatommal jár.

Oké, tudom,elviselem,nem nyafogok

Mert tudom hogy emiatt én Én vagyok.

Nem mindig a pénz a megoldás

A Húsvét egy olyan ünnep,

Ami könnyen felejtésbe merülhet.

Se pénz, se semmi értékes dolog nem kell,

Csak a család,ami szeretettel át ölel.

Ha szívből kapod az ajándékot,

Elfelejtet veled,minden rossz dolgot.

Nem kell, hogy nagyot kapj,

csak az ,hogy szeretetből adj.

A család ma együtt ünnepel,

A boldogságot közösen fedezik fel.

Ne feledd, a pénz nem mindig ér sokat,

Mert az ember annál nagyobbat kaphat.

Ha kíváncsi vagy, mi az a dolog

Akkor légy mindig boldog.

És szeretteiddel töltsd az ünnepet:

Mert akkor megkapod :a szeretet.

Álombeli ölelés

Szememet nyugtatja,

Ha látom arcodat újra.

Szívemet boldoggá teszi,

Ha szemem te szemedet nézheti.

Akkor igazán édes az álom,

Ha benne arcodat látom.

A szél is a hangod suhogj,

Mindenhol nevedet látom kiírva.

Az iskolában, tekintetem rád téved

És néha, te is a tekintetemet nézed.

Ilyenkor a szívem felgyorsul.

Képzeletem hozzád elindul.

Csak várok arra a percre,

Mikor nem vagyok oly gyenge.

Hogy kimondjam, mi szívem nyomja.

Hogy aztán, át öleljelek, mint az álmomba.

Korai elmenetel

Oly hamar elmúlik az élet,

Hogy nem számolod az évet.

De én tudom, hamar elmentem,

Tán tízen éves lehettem.

Hamar történt az egész,

Hogy föld helyett, felhőkre lépsz.

Furcsa, az életet most fentről nézed,

És egyre jobban hiányzik, a földiléted.

Látod az összes könnyet, mit érted ejtenek.

Innen is tudod, hogy még mindig szeretnek.

Látod a barátaidat, rólad van szó

És mit mondanak, az mind jó.

Látod, hogy sírnak: hogy nem vagy ott.

Lemennél, átölelnéd, mondanál szépet,jót.

Hogy jobbra fordul az idő, nélküled is,

De az fáj legjobban, ami nincs.

Látod, hogy a sírfedő, egy testet takar,

És utoljára megnézhet mindenki, aki akar.

Sorjában elbúcsúznak, megölelnek,puszilgatnak.

De fáj, hogy nem tudod viszonozni, a barátaidnak.

Csak azt nem tudom, miért én?

Látom a fényt az alagút végén.

Én is sírok, a barátaim is sírnak.

Nem tudom, nekem fáj jobban vagy a barátaimnak?

Az élet

Az élet nagy része csalódás,

A kisebb viszont csodás.

A kisebbel, többet kéne foglalkozni

És a nagyot, meg fel kéne dolgozni.

Minden embernek része volt a csalódás,

De sok életéből, kimaradt a csodás.

Az a jó, ha mindegyikből van egy kicsi

És aztán a nagyot, kicsivé tudod alakítani.

Nekem már kicsi az élet mindegyik oldala,

Mert vannak barátaim, az iskolába.

Persze ez nem sokáig kicsinyíti az életet,

Mert kezdem elhagyni, iskolás éveimet.

Aztán ha minden jól megy,

Találok egy szerelmet.

Akkor talán igazán mondhatom:

Hogy a boldogságot, már nem csak én adom.

Az élet rövid,kicsi.

Mindenki az éveit nézi.

Nem az a fontos, hogy hány évig élted életed,

Hanem az, hogy élted-e az életet.